Egy dolgot azonban gyakran elfelejtünk: Ahhoz, hogy a mikrotápanyagokból teljes mértékben hasznot húzzunk és maximális hatékonysággal használjuk fel őket, felhasználásukat optimálisan kell összehangolni – ami elvezet minket a biológiai rendszerek szerveződésének legalapvetőbb szintjéhez, az információs szinthez.
Nukleotidok és funkcióik - dinamikus egyensúly fenntartása
A genetikai információban, a DNS-ben és a benne kódolt génekben fejeződik ki. Ezek képezik testünkben minden fehérje és enzim kialakulásának alapját. A DNS pontos és célzott aktiválásának, szabályozásának és továbbításának képessége egészségünk, sőt létezésünk alapja. Azonban pontosan ezt nem veszik figyelembe a legtöbb mikrotápanyag-terápiában.
A szervezet minden folyamata, minden anyagi alkotóeleme – legyen az sejt, szövet vagy szerv – információn alapul. Csak ez az információ és annak megfelelő szabályozása teszi lehetővé a homeosztázist (a dinamikus egyensúly fenntartását) az élet minden más szintjén. Így a DNS működése a biológiai egészség legalapvetőbb szintje.
És pontosan itt rejlik a probléma sok hagyományos mikrotápanyag-terápiával: A legtöbb mikrotápanyag-terápiában nem veszik figyelembe sem a DNS szerkezeti integritását, sem aktivitását.
A nukleotidok a genetikai információ építőkövei, mind a DNS, mind annak működő másolata, az RNS. Ha szerkezeti szinten vizsgáljuk a DNS-t és az RNS-t, azt látjuk, hogy a fő alkotóelemek a nukleotidok. Amikor egy gén aktiválódik, mRNS-t termel, a tervrajzot, amelyet aztán a sejt egy specifikus termékké (és így fehérjévé) alakíthat. Az mRNS molekulává történő transzlációja a riboszómákban történik – amelyek szintén lényegében nukleotidokból állnak. Akár információtárolásról, akár visszakeresésről, akár specifikus sejtfolyamatokká alakításáról van szó – semmi sem működik nukleotidok nélkül.
Továbbá a nukleotidok különböző jelátviteli útvonalak részét képezik, és lehetővé teszik a sejt számára, hogy reagáljon a hormonokra, például az inzulinra. Szerkezetük és a bennük lévő foszfátcsoportok miatt a nukleotidtartalmú molekulák gyakran különösen energiában gazdagok, ezért alkalmasak energiaraktározásra – jellemzően ATP (adenozin-trifoszfát) formájában, amely a szervezet univerzális energiahordozója.
